A Politico legújabb mandátumbecslése alapján – amely már azzal kalkulál, hogy a britek is választani fognak – változatlanul az Európai Néppárt számíthat a legtöbb mandátumra, előnyük azonban csökken. Április elején még 45 mandátummal vezettek a Szociáldemokraták előtt, mostanra ez 17-re apadt, 168 képviselői szék juthat a Néppártnak és 151 baloldali riválisuknak. Ugyanakkor, ez a becslés úgy számol, hogy a Fidesz 14 képviselője a Néppárt frakciójának lesz a tagja, ha ezt mégsem így számoljuk, akkor már csak hárommal vezet a jobbközép párt.

Viszont semmiféle olyan kombináció nem létezik, amelyben a populista, euroszkeptikus pártoknak esélyük lehetne a döntések befolyásolására. Az is nagyon valószínűnek látszik, hogy a Néppártnak és a Szociáldemokratáknak szükségük van egymás támogatására. A legkényelmesebb számukra az lenne, ha a Liberálisokkal és a Zöldekkel összeállva a 751 képviselői helyből 420-at megszerezve tudnák irányítani az Európai Parlamentet a legfontosabb kérdésekben.

Közen a Liberties nevű civil szervezet aszerint készített egy magyar nyelven is elérhető kalkulációt, hogy milyen arányban lehetnek az új EP-ben olyan képviselők, akik az uniós értékekkel szembemenő politikát vallanak. Ez annyiban másabb a hagyományos felosztásnál, hogy itt az EU-ellenes pártok közé tartozik például a román, vagy a szlovák kormánypárt és mások is, akikkel szemben határozott kritikákat fogalmazott már meg az EU, a politikusaik azonban valamelyik pro-európai platformhoz tartoznak.

Ez a becslés is beleszámította azt, hogy a britek is szavazni fognak, és az eredmények azt mutatják, hogy Nagy-Britannia jelenléte az uniós értékekkel szembemenők táborát növeli. Egy ilyen számítás alapján utóbbiaknak potenciálisan 311 képviselőjük lehetne az EP-ben, ami 65-tel kevesebb, mint amennyi a többséghez kell. Ez a számítás azonban nem veszi figyelembe azt, hogy olyan politikai erőknek kellene közös nevezőre jutniuk, amelyek közül többen ezt eddig kizárták. Hiszen az EU-kritikus pártok rendkívül megosztottak, nemcsak a hagyományos irányzattal, hanem egymással is bőven van gondjuk.

Az EU elégedetlenségi földrajza

Amikor a brexit kapcsán tudományos módszerrel elkezdték vizsgálni azt, hogy mi vezethet oda, hogy egy tagállam polgárai kiszavazzák magukat az EU-ból, arra jutottak: ez máshol is megtörténhet. 2016-ban ugyanis a brit közvélemény nem volt az Európai Unióval szemben állást foglaló, sőt, hét országban abban az időben nagyobb volt az EU elutasítottsága, mint éppen a briteknél. Mindez beilleszthető egy folyamatba, amely az európai integráció ellen kampányoló pártok népszerűségének növekedését is jelzi.

2000 és 2018 között az erősen integráció-ellenes pártok támogatottsága uniós szinten 10-ről 18 százalékra nőtt, míg azon pártok, amelyek mérsékeltebben, de ellene vannak a mélyebb integrációnak, 15-ről 26 százalékra bővítették szavazótáborukat.

2004-ben, tehát akkor, amikor a nagy keleti bővítés történt, a lakosságnak csak a 28 százaléka nem bízott az EU-ban, 2012-re ez 47 százalékra emelkedett, majd 2018-ra visszaesett 39 százalékra. Ebben az időszakban kilenc tagállamban nőtt legalább 20 százalékkal a bizalmatlanok aránya. Görögországban – nyilvánvalóan összefüggésben a gazdasági krízissel – ez a növekedés 48 százalékpontos volt, a görögök kétharmada ma sem bízik az EU-ban. A lista másik végén egyébként Dánia van.

Nemrégiben az Európai Bizottság Regionális Főigazgatóságának felkérésére elkészült egy olyan átfogó tanulmány, amely az utóbbi évek választási adataiból megalkotta az EU elégedetlenségi földrajzát. Összesen több mint 63 ezer választókerület adatait használták fel. A pártok választási eredményeit aszerint osztályozták, hogy az adott párt retorikája alapján milyen mértékben tekinthető integráció-ellenesnek, és emellé állították a párt által összegyűjtött szavazati arányokat.

Ami az európai színteret illeti: az integrációt határozottan ellenző pártok három országban – Ausztriában, Dániában és Franciaországban – szerezték meg a voksok legalább 25 százalékát. Magyarországról a Jobbikot számolták ebbe a körbe. Azonban ha azt nézzük, hogy az integrációt valamilyen mértékben ellenző pártok hogyan szerepeltek – és ide már a Fidesz eredményeit is beszámították –, akkor azt mutatják a számok, hogy négy országban – Görögországban, Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Olaszországban – a szavazók több mint fele voksolt a tagállamok szorosabb együttműködése ellen. De például Horvátországban, vagy a balti államokban ez a jelenség szinte ismeretlen, 5 százaléknál is kevesebb támogatója van ezeknek a pártoknak.

A módszertannak köszönhetően azt is tudjuk, hogy melyek azok a régiók, ahol nagyon erős az EU-ellenesség. A következő területek számítanak ide: Dél-Dánia, Észak-Olaszország, Dél-Ausztria, Kelet-Németország, Kelet-Magyarország és Dél-Portugália.

Az egyik térképen nagyon szemléletesen látszik, hogy míg a magyaroknak csak a 37 százaléka nem bízik az EU-ban, az uniós integrációt valamilyen mértékben ellenző pártokra a szavazatok 65 százalékát adták, ez az érték a legmagasabb az Európai Unióban.

Több tanulmány készült már arra vonatkozóan, hogyan lehet meghatározni az EU-elleneseket, populistákat, EU-szkeptikusokat – általában ezeket a fogalmakat használják azokra, akik ellenzik az Európai Unió mélyebb integrációját.

1. A retorikájukban közös, hogy ők képviselik a „népet”, amely fellázad az „elit” ellen. Ennek bemutatása során a populista pártok gyakran használják a „nekünk” kifejezést „velük” szemben, akikben „őket” vagy „másokat” látnak.
2. Akár jobb- akár baloldali az adott párt, visszatérően jelen van „brüsszeli arctalan bürokraták” elleni kampány.
3. Ugyancsak gyakori célpont az euró is.

A legutóbbi nemzeti választások eredményei alapján az erősen populista pártok összeurópai szinten a szavazatok 9 százalékát kapták, ha hozzáadjuk a kisebb mértékben, de még mindig populista pártok eredményeit, akkor ez az arány már 23 százalék.

Az eddigi tudományos kutatások meglehetősen sematikus képet adtak arról, hogy kik a populista pártok szavazói. Az idősebb, alacsonyabb végzettségű és jövedelmű személyeket sorolták ide, akiket a modern gazdaság maga mögött hagyott és nem képesek a liberális, multikulturális világnézettel azonosulni. Hangsúlyozzák a kutatók, hogy a formális oktatás a rendszerellenes szavazatok egyik forrása, erre utaltak a brexit után végzett felmérések is.

És természetesen megjelenik a populisták eszköztárában a migrációval történő fenyegetés, amely a tömeges bevándorlás és az etnikai változás révén munkahelyek elveszítésével jár, a gazdasági bizonytalanságtól való aggodalom pedig találkozik a kulturális félelmekkel. Mindezeket összegezve, az általunk bemutatott tanulmány hét körülményt határozott meg, mint az EU-integráció elleni szavazatok lehetséges forrását. Ezek:

• súlyozott népsűrűség,
• a fővárostól mért távolság,
• gazdasági helyzet (GDP/fő),
• foglalkoztatási ráta,
• életkor,
• oktatás,
• nettó migráció (ez a régióba be- és onnan elköltöző emberek számát jelenti).

A kutatás eredményei megerősítik a főbb hipotéziseket, de nem mindegyiket. A hosszú távon átlag feletti gazdasági növekedést mutató területek lakói kevésbé szavaznak az uniós integrációval szembeni pártokra, amelyeket az alacsonyabb népsűrűségű területeken arányaiban jobban támogatnak. Ugyanakkor az öregedés és a nettó migráció sokkal kisebb jelentőséggel bír, mint a gazdasági visszaesés. Az is kiderült, hogy a rendszerellenes szavazás semmiképpen nem kapcsolódik a szegényebbek által lakott helyekhez, sőt, a gazdagabb régiók nagyobb valószínűséggel szavaznak populista pártokra, mint a kevésbé tehetősök. Az is megmutatkozott, hogy a fővároshoz közelebb eső térségek lakói nagyobb eséllyel szavaznak az integráció ellen.

Összesítve: a populisták ott remélhetnek több szavazót, ahol viszonylagos gazdasági visszaesés tapasztalható, alacsonyabb az ott élők iskolai végzettsége, kevesebb a munkalehetőség, alacsonyabb az egy főre jutó GDP és a gazdagabb régiók valószínűleg inkább szavaznak EU-szkeptikusokra.

A migráció pedig egyáltalán nem olyan fontos kérdés a szavazatok leadása során, mint ahogy azt a populista pártok bemutatják. Sőt, azok a régiók, ahol nagyobb a lakosság beáramlása, mint a kiáramlása, kevésbé lesznek Európa-ellenesek. De van egy fontos körülmény, ami a korábban említettek alapján magyarázat lehet a magyarországi viszonyokra is. Azon pártok szavazói, amelyek kisebb-nagyobb mértékben, de ellenzik az európai integrációt, már komoly szavazatszámot remélhetnek a migráció ellenzéséből is. És kiderült még valami: az idősebb korosztály egyáltalán nem integráció-ellenes.

A fentiek alapján a tanulmány készítői azt javasolják az EU-nak, hogy a területi problémákat próbálják meg kezelni, azokra a régiókra koncentrálva, amelyeket fokozottan érint az ipari termelés visszaesése és a magasan képzett szakemberek elvándorlása, valamint a középosztály pénzügyi csapdahelyzete, amikor nem tudnak egyről a kettőre jutni. Ezek jelentik a földrajzi elégedetlenség alapját, amely nemcsak az európai integrációt fenyegeti, hanem azt a gazdasági, társadalmi és politikai stabilitást is, amely a kontinens történelmében a leghosszabb ideje biztosítja a békét és a jólétet.